Zárás

2014.07.21 11:57

Vasárnap egy rövid, beszélgetős próbával zártuk a hetet.

Augusztus végén kezdődik a főpróba hét, itt és facebook-on jelentkezünk majd újra!

(Első nap élmény, az utolsó nap után)

Elszívjuk még az utolsó cigarettát, mielőtt igazán belekezdenénk a próbába. Nincs hamutál, lehajolok, hogy a csikket a csatornába dobjam.

- Szerintem ne dobd oda, mert ott nincs semmi. –mondja Tünde csak úgy, mellesleg.

Lehajolok mégis, hogy megnézzem. A rácsok között, ahogy átlátni, a tiszta kék ég van, elhintve egy- egy lassan mozgó felhő. Ő meg csak úgy közli, „ne dobd oda, mert ott nincs semmit”… Elnyomom a csikket a macskakövön. Letérdelek a földre, hogy megnézzem közelebbről.  Ez tényleg az égbolt élő képe, amit látok. A többiek meg csak lenéznek egy pillanatra, és mintha nem is látnák, amit én, tovább folytatják a beszélgetést. Átrepül egy madár a lenti égen. Én visszaülök a padra, mint egy tébolyult úgy figyelek mindent, várom, hogy mi lesz még látható, ami eddig soha.

Döme elkezdi a monológját, csendben kopog a szekrény tetején ülve. Felvesszük a ritmus, ő ennek nagyon megörül. Énekelni kezd… Megérinti valami vállamat, alig érezhetően. Hátrapillantok. Egy kobold áll mögöttem. Rám néz. Bámul. A nagy füleivel is, mintha látna engem.
Tünde nagymamája előbújik végre a sótartóból, a csatornafedőhöz megy, felveszi folyékony halmazállapotát és átfolyik a rácsok közt. Nem sokáig látni, ahogy zuhan a végtelen égbe le.